F.Szabó Ákos
A LÉTDIMENZIÓSZINTEK
ÉS SPECIFIKUMAINAK HATÁSA A MŰVÉSZETRE
Ahhoz, hogy igazán megértsük, milyen erők motiválják a művészt alkotómunkája közben, meg kell ismernünk a szellemi szférák tulajdonságait. Azok jó vagy kevésbé jó hatásait , függően attól, hogy hol, melyik szinten halad át a művészi ihlet. Roppant lényeges szempont, hiszen azok a remekművek, zseniális alkotások, melyek a mai napig is elkápráztatják az emberiséget azokból az autentikus, fantasztikus Magaslatokból származó intuíciók produktumaként tudtak manifesztálódni, mely alapján méltán nevezhetjük alkotóikat zseniknek.
Hogy valójában mitől függ az, ki képes birtokába jutni ilyenfajta képességeknek, megpróbálom érzékeltetni.
Ugyanakkor ez a művész miért tud néha csapnivaló alkotást is produkálni, hangulat kérdése vagy talán más ? Érdekes ?
Szükséges-e valamilyen rendkívüli képesség a zsenialitáshoz, vagy elég pusztán a tehetség ? Mi kergeti olykor ezeket az embereket őrületbe, a teljes „agylágyulásig” ? Bár ez már az elmekórtan témakörét jobban érinti. De ne essünk túlzásba, tekintetünket ne fordítsuk el a művészet képviselőinek nagytöbbségétől, akik úgyszintén megérdemlik az elismerést, avagy az elutasítást.
Itt egy újabb kérdés; vajon ki vagy mi alapján dönthető el, hogy mely művészeti alkotás értékes vagy sem ? Nyilvánvalóan túl a képességek elbírálhatóságán, óriási szerepet játszik az ízlés, a belső lelki tartalom igényessége, mely különböző kategóriákba sorolhatja akár a klasszikus vagy akár a modern művészeti irányzatokat. Könyvem fő gerincét viszont pontosan az a kritérium fogja kitölteni, amiről - e témakört tekintve - nem szívesen beszélnek.
Mindezek a művész morális fejlettsége, erkölcsi személyisége. Viselkedésének, etikai érzékenységének, gondolkodásmódjának tisztasága, avagy tisztátalansága, vágyainak kvalifikációja. Mind, mind alapvetőek és lényegesek, mint problémák !
De milyen összefüggésekben áll e kérdés a Szellemi dimenziókkal, illetve a születendő művészeti alkotásokkal ? Erre nemsokára fény derül.
Egy pillanatra, mielőtt tovább mennénk; szeretnék magyarázatot adni arra, miért hangsúlyoztam ki az alkotóművészeket szemben az előadóművészekkel előző gondolataimban. Nem véletlenül, bár nem lekicsinyítve az interpretáció szerepét, nyilvánvalóan lényeges és meghatározó a mi esetünkben annak vizsgálata, hogy honnan indul el az a motiváció, mely az alkotót művének megalkotására inspirálja.
Az előadóművészet - mi szempontunkból - csak formai, három dimenziós megnyilvánulást ( pl. képzőművészet ) vagy verbális és zenei hangfrekvenciát (pl. szépirodalom, zeneművészet ), stb. jelent.
Természetesen mindezek minőségi kisugárzása lényeges kritérium, hiszen ennek hiányában a mű befogadása, illetve élvezhetősége csorbát szenved.
De visszatérve eredeti gondolatunkhoz, roppant lényeges, hogy egy adott művészeti alkotás hozzánk tudjon szólni, képes legyen megérinteni a szívünket, a lelkünket, a gondolatainkat. S ebben óriási szerepe van az előadásmódnak.
Itt valóban mély szerepvállalásról beszélhetünk, mely értelemszerűen kapcsolódik az előadóművészethez. S bár megcáfolni látszik a fenti éles különválasztásomat, de bizonyos - tágan fogalmazott értelemben - külön is kell értelmeznünk mindkettőt.
***
Induljunk el azon a láthatatlan ösvényen, mely eligazít bennünket a művész lelkivilágának minden egyes pontján, hogy honnan is meríti ötleteit produkciójának megalkotásához ?
Fontos tudnunk, s legfőbbképpen elfogadnunk azt, hogy a háromdimenziós világunkon túl létezik még számtalan dimenzió, ha úgy tetszik dimenziószint, melyek nagy mértékben befolyásolják életünket. Ugyanakkor gondolatainkat, érzéseinket, cselekedeteinket annak ellenére, hogy egyáltalán tudatában lennénk annak, mi folyik körülöttünk.
Bár halvány jeleit sokan tapasztalták már Önök is, legfeljebb áthelyezték a fantázia birodalmába, vagy fittyet sem hánytak rá. Nem baj, hiszen Dr. Paul Brunton szavaival élve; a virágok sincsenek tudatában annak, mily csodálatos színekben pompáznak, s mi emberek sem tudjuk, hogy bizonyos cselekedeteink, érzéseink, gondolataink milyen dimenziókból indulnak ki, mint lelki, szellemi tevékenységeink megnyilvánulásai. S itt nemcsak a pozitív előjelű tevékenységekről beszélek, hanem a negatív energia-hullámzások bennünk megnyilvánuló hatásairól is.
Haladjunk tovább a lelki síkokon, legyőzve a három dimenziót. Itt kérek mindenkit, hogy valóban rugaszkodjon el Földünktől, persze nem a materiális világűrbe, ahová már élő ember is eljutott, s melyet tudósok tömkelege buzgón vizsgál, elemez, elsősorban a haditechnika, s másodsorban az egzakt tudományok fejlődése érdekében. E materiális megnyilvánulás nem biztos, hogy elsődleges a számunkra, hiszen szubjektív fejlődésünk tekintetében jelentéktelen manifesztációja a valóságnak, melytől igazán ideje lenne már elszakadni és együtt vizsgálódva a szellemi dimenziókkal céltudatosan megértetni azt, mi az életünk igazi célja és értelme.
Erre kellene koncentrálni, de nem baj. Van még idő, s remélhetjük, hogy e túlmaterializált világunk egyszer felnő igazi feladatához. S amiért türelmet és megértést kell gyakorolnunk, annak oka az, hogy nem vagyunk egyforma szinten, az Emberiség fejlődésének széles a palettája, így elfér rajta az is, aki útja kezdetén tart, s az is, ki már befejezte földi pályafutását.
Itt természetesen értik, hogy nem az egyszeri életünk egyetlen testet öltéséről, egy emberöltőjéről beszélek, hanem mindazon szellemi fejlettségi fokozatról, mely értelemszerűen különböztet meg egy bűnöző alkatú, szerényebb képességű embertársunkat egy már magasan fejlett, morális értékrendünk csúcsán élő embertársunktól.
Tehát, meg kell várni míg a „lemaradottak” felzárkóznak, s ahhoz, hogy ezt megtehessék a Föld nevű bolygóra nagy szükség van. Most itt lehet a leggyorsabban tanulni, fejlődni a polarizált életforma és létezés, azaz a három dimenzió „kellős közepén”. Mert ahol a világosság, ott a sötétség, s ahol létezik jó, ott található a viszonyítási alapot mutató rossz is.
Az Emberiség csak akkor léphet egy magasabb fejlettségi fokra, ha sikerül legyőznie a polaritást, azaz a földi materializációt. A fejlődés fokozatát sem átugrani, sem kihagyni NEM LEHET ! Meg kell tapasztalnunk a földi matéria „ízét-zamatát”, be kell építeni személyiségünk teljes szerkezetébe, s majd ezután „nyithatunk” csak a Magasabb Szellemi Dimenziók irányába.
Ebből következik, hogy a Föld bolygó fontos állomás mindannyiunk számára, s aki már „fulladásig kiégett” a matéria vágyakkal, s illúziókkal teli poklában, az automatikusan megérti a Felsőbb Dimenziók hívogató impulzusait.
És aki még nem, az nem eléggé integrálódott a materiális világba. De aki végképp nem óhajt feljebb emelkedni, az kénytelen újra és újra ide reinkarnálódni a földi dimenzióba.
Természetesen nem akarok közömbösséget stimulálni Önökbe embertársaik iránti törődésük terén. Ellenkezőleg, segítsünk mindenkit útjának „viharában”, s meg kell értetni e fejlődési folyamat kikerülhetetlenségét.
„Csak bölcseknek beszélek, mert a tömeg gúnnyal várna:
akkor élet csak az élet, ha már vágyik lánghalálra.
...
És többé már nem maradnál lenn, az árnyban éjszakázva,
új kívánság elragad már, föl, magasabb rendű nászra.
Téged messzeség sem tör le, szomjazod a fényeket,
szállsz, pillangó, megbűvölve, s már a láng elégetett.
S amíg ez nem hívogat, a halálból - élet,
unalmas vendége vagy sárnak és sötétnek.”
/ Johann Wolfgang Goethe /
Valójában arról van szó - hogyha egy emberöltőt veszek alapul - miután megalapozta életét valaki, gyökeret vert, azaz hétköznapi szavakkal egzisztenciát teremtett, úgy kb. 40 és 50 életév tájékán „illendő” a Magasabb Dimenziók hívogató impulzusait komolyan venni.
A baj sokszor abból származik, hogy nem vesszük figyelembe Önvalónk ébredését, egyre csak halogatjuk a késztetésre adott választ. Félünk változtatni, maradunk továbbra is buja vágyaink, ostoba álmaink „börtönében”, s az a fajta kiegyenlítődés vagy egyensúlyi állapot nem tud elkezdődni, helyre billenni, melyre főleg most a XX. század végén nagyon nagy szükség lenne.
***
Térjünk vissza gondolatban arra az okfejtésre; miként, honnan meríti ötleteit egy művész alkotó munkájához. Kiindulási pontként mindenképpen az Intuíció Dimenziószintjét kell alapul vennünk, s ha a korábbi táblázatra pillantanak láthatják, hogy az Isteni Dimenziókból leszűrődő nemes impulzusok az Intuíció közvetítésével a mentális szinten gondolatformákká, az asztrális régióban pedig érzésekké, vágyakká alakulnak. S mindezek keveredése folyamán a művész valamilyen produkcióvá „varázsolja” belső „látásával” ihletettségét ide a materiális világba.
De bosszankodva és elkeseredetten kell sokszor tudomásul vennie, hogy egyszerűen nehéz, vagy képtelen vászonra festeni, kottába rögzíteni avagy szavakba foglalni azt, amit „látott”, érzékelt. S itt választ is kaphatunk arra az elégedetlenségre, mely néha a zsenit őrületbe kergetheti vagy mérhetetlen letargiába süllyesztheti e tény.
A tökéletességre törekvés vágya nyilvánul meg minden művész alkotásában, mely vágyát hajlamos kivetíteni közvetlen környezetére is, s ebből adódóan konfliktusok tömkelegével lesz kényszerű konfrontálódni.
Ezért képtelen harmóniát teremteni belső világában. Gyötri a hiányérzet, az a belső ráérzés, mely szinte ott van egy karnyújtásnyira tőle, mégsem tudja „lehozni”, levetíteni a három dimenzióba.
Valódi dráma, művészi sorstragédia. Természetesen, azért akadnak művészek, akik tökéletes harmóniában elfogadják „szűkre szabott” lehetőségeiket.
Nem könnyebb az előadóművészek helyzete sem, hiszen számukra csupán az lehet a legkatartikusabb élmény, ha a már elkészült mű legtökéletesebb interpretációját meg tudják valósítani.
A szupertehetséggel megáldott előadóművészek a valóban igényes és majdnem „tökéletes” műalkotást olyan erővel tudják közvetíteni a pódiumról közönségük irányába, hogyha mérni lehetne a levegő „művészi hőfokát”, a felszabaduló energiaáramlástól darabokra hullana az a bizonyos „műszer”.
Gondolom többen átéltek már hasonló jelenséget és tapasztalhatták, hogy ezek a lelki/szellemi energiák nem a fantázia szüleményei.
Az alkotótevékenységet ne szűkítsük most kizárólag a formai igények szintjére. Forduljunk a mondanivaló sajátosságai felé, melynek során könnyebb helyzetben vannak az alkotóművészek, hiszen tartalmi gazdagságot igényes morális alap birtokában játszi könnyedséggel meg tudnak fogalmazni.
Biztos erkölcsi tartás és nem kimondottan „világi” gondolatok nemes intuíciókat tudnak „megérinteni”. Ugyanakkor zseniális formaalkotási készséggel megáldott művészek kellő erkölcsi, etikai „érzék” hiányában csupán félkarú óriások.
Olvass tovább: http://fod-art.webnode.hu/spiritualis-muveszet/
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
2. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.
albaniakirandulasok.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
5. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
7. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző
► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.
autoberlesbudapest.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
10. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
10. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
11. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
12. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
13. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
14. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
15. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
16. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
17. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!
jelensegek.hupont.hu
19. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
21. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
22. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
23. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
24. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
25. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
27. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
28. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
29. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
30. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
31. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
32. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
33. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
34. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
35. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
36. Segítség!Óvodás a gyermekem!
► Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.
ovianyu.hupont.hu
37. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
38. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
39. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
40. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
41. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
42. kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
► Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260
felujitasepites.hupont.hu
43. Gyűrűk Ura és más Tolkien könyvek oldala
► Egy Gyűrű mindfölött, Egy Gyűrű kegyetlen Egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen
tolkienweb.hupont.hu
44. Piccolo Pizzéria Dunaharaszti
► Dunaharaszti, Északi ipari park Díjtalan házhoz szállítás 990 Ft feletti rendelés esetén Dunaharaszti,Taksony,Alsónémedi 3490 Ft feletti rendelés esetén Szigethalom,Szigetszentmiklós,Dunavarsány ,Soroksár területén.06-70-200-90-54
piccolopizzeria.hupont.hu
45. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
46. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
48. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
49. Ízelítő a gyúrás világába, tanácsok,edzés tervek és sok érdekesség
► Semmi nem számít igazán csak mozogjon a súly!!!!!
gym-kv.hupont.hu
50. Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger
► "Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője
abrahamgyermekei.hupont.hu
51. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
52. Vállalok Kőműves munkát! Falazást, vakolást, betonozást.
► Továbbá lakáselujítást és családiházépítést. Kisebb munkákat is elvégzem.Bp és pest megyében. Tel : 06 20 594 02 60
ganyolokomuves.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
54. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
55. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
56. LUFIHAJTOGATÁS BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN
► Szórakozás, móka, kacagás? Lufiarcok a megoldás! Hívd Timit, és Krisztiánt.
lufiarcok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
58. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ
► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.
gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
60. SMINK AMI RÓLAD SZÓL . . . sminktréning november 22.
► smink , sminktréning, 3d szempilla, szempillahosszabbítás, tű nélküli mezoterápia, kozmetikai kezelések
veronikasmink.hupont.hu
► „Ne várjunk mindent az iskolától. Az iskola nem taníthat meg mindenre, ami az élethez szükséges. Lássunk magunk is a dologhoz...” (Kodály Z.)
jankovicslajos.hupont.hu
62. Jóban-Rosszban
► Minden ami Jóban-Rosszban!
jobanesrosszban.hupont.hu
63. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek
► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!
horgol.hupont.hu
64. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
65. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
66. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
67. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
68. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
69. Selena Gomez rajongók hivatalos oldala
► új képek a Selenás képek mappában
selenagomez-fan.hupont.hu
► Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek!
rozsagobelin.hupont.hu
71. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
► Itt a kaktuszok gondozása,oltása,szaporitása,teleltetése,öntözése,átültetése, kártevők elleni védekezés,és avokádó gyökereztetése
k-aktuszok.hupont.hu
73. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
74. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
75. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu